Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

OLVASÓNAPLÓ

SZIBILA

NÁDAS PÉTER: PÁRHUZAMOS TÖRTÉNETEK I. rész

2015. december 29. - Edit Csehely

560x350_12893_literarium_nadas_peter_150511_01.jpgMegértem Önt, hogy így néz rám, a tetteimre nincs magyarázat, túl a józan ész határán (ez nem Nietzsche), felháborítónak tartom,  hogy az Ön által húzott párhuzamosokból további szerencsétlen párhuzamosokat csinálok, és azt elküldöm Franz Kafkának, mintha én írtam volna, ez gyalázatos és dilettáns olvasói húzás, jobb ha nem is foglalkozik velem,  jobb ha kiül ebben a melegben, annak a szilvafának az árnyékába és boldogan szemlélődik, biztos ezt teszi, mert szinte mindenkit láttam már a Könyvhéten, csak Önt nem, megjegyzem én se megyek, mert egy vasam sincs könyvekre, a Néma tartomány is könyvtári kötet, bár jártam már úgy, hogy megszerettem egy könyvtári könyvet elolvastam, és utólag mégis megvettem.

Tudom hol vagyunk, a Tiergartenben, fél éve sincs, hogy tettem egy virtuális biciklitúrát ott, még sohasem jártam ebben a parkban, de meg voltam elégedve a dús, zöld növényzettel, az utak állapotával, azt gondoltam akkor, hogy néhol elvadult, vagy háborítatlan a növényzet, s csakis így eshetett meg,  berlini fal lebontásának évében Döhringen, valószínűleg a közelben lévő Műszaki Egyetemnek a hallgatója, Fasanen utcai lakos egy hullára bukkant.

3187711209_15545ebc96_m.jpgA történet persze nem így kezdődik,  "Még abban az emlékezetes évben, amikor a híres berlini fal leomlott, nem messzire Luise királynő elszürkült márványszobrától hullára bukkantak." Erős kezdés, hely, idő, nem mindennapi esemény benne van, már csak azt kellene kiderítenem ki lehet Luise királynő Berlinben, és bemozgatni annyira a fantáziám, hogy a biciklitúrám képeit, ebben Ön nagy segítségemre van, áttegyem egy másik évszakba.Micsoda szerencse, hogy megtalálom a szobrot és a havas parkot is.

Tudja kedves Péter, engedje meg hogy így szólítsam, hiszen gyerekkorától ismerem, a kedves nagyapjait is, felkeltette az érdeklődésem a Fasenen utca iránt. Előszedtem a Berlin térképet, jól sejtettem Döhringen lakása, ahol egyedül lakik, egyébként a nagynénikéjéé közel van a Tiergartenhez. A térképet oldalra toltam, hogy ne zavarjon az írásban, akkor történt, hogy Vilma macska, aki mindig a közelemben tartózkodik, meghallotta a merev papír zörgését, felugrott az  ágyamra és befészkelte magát a térképbe, hosszabban nyúlt el rajta, mint a hajdani berlini fal. Ezt a mindenképp párhuzamosnak is tekinthető történetet, ami persze kilóg, csupán azért merészelem említeni, mert Önt először nem írásain keresztül figyeltem, jobban érdekelt viszonya a macskákhoz, ez a vonzódás sok más íróval ellentétben, említhetném itt Esterházy Pétert, Kukorelly Endrét, Borbély Szilárdot is szimpatikussá tette Önt. Vilma macskát rendszeresen megörökítem, remélem nem veszi tiszteletlenségnek részemről, hogy ezt az esetet Önnek is megmutatom. Van egy olyan érzésem, pedig tudom, hogy Ön komoly ember, ha egyszer véletlen beszélgetnék, akkor annak semmi köze sem lenne az irodalomhoz, vagy politikához, Európához, csakis a macskákról szólna, nem lenne se okos, se különleges, csak nagyon mindennapi, és kellemes, szóval  haszontalan.

nadas-peter-e1334864302496.jpgRettenetesen tudni akartam mi történ a Fasenen utcában, Ön bizonyára mindent tud erről az utcáról, de nem mesél róla, hiszen a regény első kötetének is azt az alcímet választotta, Néma tartomány, ha nincs ellenére néhány képet megosztok erről a környékről 1912-ből, tudom szereti a fotókat beszélgethetnék a képekről. Önről is keresek egy másik képet, az előzőt lecserélem,  mert ha így néz rám, mint induláskor, Isten bizony úgy érzem hülye vagyok.

Weöres Sándornak is van egy ehhez hasonló képe  Csöngén, pimaszul fiatal, fehér öltönyös kamasz, már írt pár jó verset, féloldalra dőlve, cseppet sem szégyenlősen néz rám.

 

2765649831-ced6ce85f6-b-81_1.jpg

synagoge_in_der_fasanenstr_inneres.jpg

5730080616185742.JPG

12_frontansicht_fasanenstrasse.jpg

 

Azt hiszem egyértelmű, hogy a környéken volt egy zsinagóga, amit a Kristályéjszakán leromboltak, nem szokatlan Berlinben, hogy egy darab megmaradt az épületből, itt a bejárat beépítették az új zsidó centrumba. Annyit áruljon el, mert ez fontos lenne nekem , milyen nyáron Berlin felett az ég?

 "Ezeken a nyárvégi napokon Berlin fölött úgy nyílik ki az ég, mintha az egyik égbolt, a közelebbi, egy másik, távolabbi égboltba nyína át. Bármilyen szélcsendes vagy bármilyen meleg legyen, hűvös szellők vibrálnak, olykor jeges fuvallatok.  Hosszabbra nyúlnak az árnyékok a házak homlokzatán, elmélyül az utca távlata. A párás hajnalok hűvösek, és hidegek az elködösödő éjszakák, amiből valamennyi a nappalokra is átragad."

 ÚRI HÁZ

 jpg_fotok_php.jpgNem laktam, járni is csak látogatóban voltam úri házban a Lipótvárosban egy városnézésen, szakadt az eső,  még is jól éreztem magam a díszes lépcsőházakban, sárga kerámia lapos belső udvarokon, ahová lovaskocsival is behajthattak, gyönyörködtem a csigalépcsőkben, díszes kovácsoltvas korlátokban, boltíves lépcsőházakban, metszett üvegekben, még működő liftekben, mozaikos padlókban, kapukban,  a homlokzatok díszeiben, frízekben, relifekben, berendezett lakásban sohasem jártam, akkor is csak  egy  tágas úri lakásból leválasztott kétszobás, cselédszobás kislakásba léphettem be, amit egy alapítvány bérelt.

A történet magyar szála, vagy párhuzama 1961. március 15-én indul, majd ugrálunk az időben, hidegfront van, az úri ház második emeleti négy szobájának  ablak az Oktogonra néz. Az Oktogonon természetesen jártam, még gyerekkoromban, amikor November 7-e tér volt, sétáltam az Andrássy úton, a tér szerkezetét nem érzékeltem de találtam egy képet felül nézetből, szabályos nyolcszög, bár voltam ott, de a házat nem tudom felidézni, talán a helyszínen menne, az építész Demén Samu, zsidó származású,  a görög arányokért rajongott, mindent a négyzetre vezetett vissza, nem volt híve a túldíszítettségnek, örülök hogy ismerős névre bukkanok az építész Haussman tanítvány, vele foglalkoztam, meglepett, hogy ugyancsak Haussmannak hívták azt az építészt, aki Párizst rendezte az 1850-es években.  oktogon_as_seen_from_oktogon_ter_3.jpg

Cseng a telefon a szalonban, hárman vannak a lakásban, és most körbejárjuk a hat szobát, előszedem a  kék vastag filcet, és az A/4-es lapot,  rajzolok, követem az építész elveit, tudom, hogy egy elnyújtott négyzetből, ami akkor téglalap kell kiindulnom, a halnál megzavarodok és újra kezdem, nagyon nehéz úgy megrajzolnom, hogy a két hálószoba, a konyha, a cselédszoba, a mellékhelyiségek és az ebédlő innen nyíljon, végig kell gondolnom a gangot, és a cselédszoba kijáratát, el kell helyeznem a szereplőket, most Kristóf az Oktogonra néző szobában van, de az ő szobája a hátsó udvarra néz, pont most rak tüzet a cserépkályhába Ilona, Gyöngyvér és Ágoston szobája mellett. Ilona 30 év körüli, Gyöngyvér pár évvel fiatalabb. Kristóf kibámul az ablakon, hetek óta egy nőt figyel, Erna akinek a beceneve Ninó, Kristóf nagynénje, az építész unokája a fürdőben van, beteg. A telefont senki se veszi fel, berajzolom a telefont a halba, talán ez a szalon is, amit aranyozott sokágú barokk csillár világít be, a padlón keleti szőnyegek vannak, szerintem pirosak. A telefon csörgést Batter Imre házmester is hallja, már 30 éve házmester itt, vele nézem meg a kapualjat, kukafedeleket leverték a macskák, patkányok jönnek, mennek.

 

oktogon-4.jpgVégre mindenki elindul a telefonhoz, Gyöngyvéren baby dol van, Ernán rózsaszín köntös, Ilona veszi fel, rossz hír, Erna férje talán gutaütést kapott, a nők azonnal megszervezik a kórházba menetelt, Kristóf furcsán viselkedik, mint aki nem érti mi történik itt. A hidegfront tombol, a házmester felmegy a padlásra, hogy rendet tegyen, és itt kibukok, de kedves Író, már Önbe sem bízhatom, nem elég Esterházy kegyetlensége macskaügyben, most Ön azzal borzaszt el, hogy macskatetemek lógnak az úri ház padlásán, most muszáj volt ezt, miért nem lóghatnak ott a patkányok? A rajzot majd holnap felteszem, úgyse jó, de mindegy, azért nagyon megszerettem ezt az úri házat, végtére is, ez az első, ahova beengedtek. 

 

ILYENNEK KÉPZELTEM 1_4.jpg

 Úgy gondolom a ház nem egyenes, srégen húzódik az Oktogon felé DNY-i fekvésű, a két szélső szobát nem éri úgy a fény, mint a két középsőt, mind a kettő Ernáé, az egyik a hálószobája, a másik a nappalija, a falakat halványsárgára festette, Toscan hangulat, itáliai képek a falon, pár antik szobor, a komódon szárnyas Niké, nehéz, narancs sötétítők, zöld zsinorral, ugyanilyen színű szőnyegek, empire fotelok, égő csíkos narancs sávos, selyem kárpittal, velencei tükör, pipere asztal, könyvespolcok, főleg festészeti albumok. A hálószobában régi, tölgyfa pároságy, éjjeli szekrény kétoldalt, a falnál  faragott, angyalfejes ruhásszekrények, egy fotel. Kristóf Erna nappalijából néz ki az ablakon. Két folyosó van, az egyikbe a bejárati ajtó nyílik, ebből a folyosóból nyílik Lippai István dolgozószobája, belüről a legcsendesebb, de ha nyitva az ablak felhallatszik az utcazaj, főleg a 6-os és a 4-es villamos, inkább ez egy könyvtárszoba, faltól falig, egészen a mennyezetig könyvekkel, hatalmas íróasztal, egy fotel, és kifeküdt rökamié. A folyosó másik oldalán Ágoston és Gyöngyvér szobája, egy ablaka a gangra néz, mivel itt van a bejárata, szabadon mozoghatnak, a középen nyíló kis folyosóról nyílik Kristóf szobája, bordó vagy lila kárpitozású, egy falon van Ágostonék szobájával, ezért az ágya a konyhával van közös falon, nem jó megoldás, de még mindig ,megfelelőbb, mint a szerelmespárral egy falnál aludni. Kristóf szobájával szemben van Erna nappalija, napközben nyitva vannak az ajtók,  de Kristóf ágya nem látható Erna szobájából. A legnehezebb a hal-tálaló elhelyezése volt, itt leszűkítettem a szobákat, és kitágítottam a folyosót a telefont Erna hálószobája elé raktam a két kép alá, így tulajdonképpen, ha akarta volna, akkor Kristóf vehette volna fel leggyorsabban a telefont. a tálalót a konyha és a cselédszoba közé állítottam, a konyha elég kicsi, de van kijárata a belső udvarra, és a cselédlépcsőre, a cselédszoba felé is nyitottam egy ajtót a konyhából Ilonának.. Az ebédlőt és a hal részt nem választottam el, csak bársony, zöld drapéria jelzi a különállásukat, az ebédlő ablaka a hátsó udvarra néz, itt van a nehéz, sokkarú, aranycsillár is. A bútorokkal valamelyest bajban vagyok, mert anyámmal a 70-es években fordultam meg elég gyakran, az én kérésemre a Piac utca 68. szám alatti bútorkereskedésben, az ottani tapasztalataimat nem használhatom, mert azok pozdorja és műanyag kombinált, később elemes bútorok voltak, talán a lakás berendezési tárgyaihoz legjobban a tavalyi kisvárdai kirándulásom élményei passzolnak, a felújított zsinagóga ott művelődési ház, de a felső szinten van egy bútorkiállítás, háború előtti polgári szoba belsőkkel, vitrines szekrényekkel, tálalókkal, könyvespolcokkal, határozottan emlékszem egy lábbal hajtós varrógépre. Azért sem rendezem be a szobákat, mert nem tudom a folytatást, lehet hogy Ön a későbbiekben apró részletekre is kitér. Lehet, hogy elrontotta az úri házban ezt a lakásbelsőt, de majd olvasás közben javítok.

"Június közepe táján volt, ugyan egy nap, amikor az udvari szobák egyikében megjelent egy vékony fénycsík a tojáshéj színűre festett falon, s a fénycsík napok múltával nem csak mindig újra  megjelent, hanem egyre hosszabb és szélesebb lett, egyre korábban érkezett és egyre későbben távozott, ám augusztus közepén szinte észrevétlenül tűnt el. Az eltűnése olyan lett, mint egy nem evilágból származó jelzés, melyet csak kevesen értenek."

 Akkor most találjam ki, hogy melyik udvari szobában játszik így a fény? Három szoba jöhet szóba, az Ágostonéké, a Kristófé és Ilona cselédszobája, de az annyira kicsi, hogy az nem lehet, Kristóf szobáját magam színeztem lilára, annyira furcsa az a fiú, marad Ágostonék szobája, nem találom elképzelhetetlennek, hogy ott játszódnak le ezek a hatások.

 sam_3516.JPGAludtam az elovasott fejezet végére egyet kedves Író, s arra jutottam, hogy kompenzálnom kell ezt a macskaakasztásos történetet, nem volt nehéz, a sors úgy hozta, hogy szerelmes lettem egy fehér kóbor macskába, azonnal megérti miről is van szó, mert mellékelem az állat fotóját és a róla szóló írásokat. Nem tudom mi a cél, megbarátkozni ezzel a macskával, egy futó kapcsolat, vagy megszelídíteni. Talán a történet lassú, és Ön nem is kedvelné, de hát ez csak egy olvasó naplója, akivel ilyesmi történik. Miért itt  mindez? Az írói nyelv, vagy eszköztár, a stílus lehet az oka, hagyom hogy a szövegei elborítsanak, belém vésődjenek, s ha leírok egy mondatot lesem az ÖN hatását.. Halovány tudom, de olvasó vagyok,  Ön az író, legyen bocsánatos bűn ez egyszer, hogy az olvasó egy fehér macskáról ír.

A TALÁLKOZÁS
É. kora reggel szerelmes lett, lement a boltba, hogy kifli és tejet vegyen E-nek, akkor látta meg, ahogy kijött csapzottan a fekete kocsi alól, az egyik lábára sántított, de így is gyönyörű volt. Tavasszal látta először, ijedten futkosott, ha közeledtek hozzá elfutott. É. megkérte E-t derítse ki hol tartózkodik, ha megnyugszik, talán meg lehet közelíteni. E. beszélt a drótfonatos asszonnyal, a raktáruk a belső udvarra nyílt, a nő két kóbor macskát etetett. É. pontos leírást adott a macskáról, hófehér, kistermetű, a hátsólábát húzza, félénk. A drótfonatos asszony tudott róla, virslivel etette, néhány éjszakát, pont az udvari lépcsőjük alatt töltött, aztán eltűnt, most jelent meg egy pillanatra É-nek, a macska nem futott el, most látta meg, az egyik szeme élénk, a másik világosabb zöld. É. macskák iránti szerelme a meglátni és megszeretni, azonnal birtokolni viharos érzése volt,, É.-t ilyen esetekben nem lehetett meggyőzni, hogy nem okos dolog az ivaratalanított magának való tarka macskája mellé egy másikat, ráadásul felnőtt, kóbor állatott befogadni. É. hazasietett a reggelivel, E.-nek megemlítette a találkozást, majd kihajolt az ablakon, a fehér macska akkor bújt a lépcső alá.

sam_3513_2.JPG


- Céklalevet ittam - mondta a tejet forraló E-nek - azzal száraz táppal megtöltötte a fényes macskatálkát, és rövid pizsamanadrágban, amit a bolt után visszavett, mintha most kelt volna ki az ágyból, lement a fehér macskához, az a lépcső alatt várta. É. tudta, hogy nem közelítheti meg jobban, a tállal, bebújt a lépcső alá és két méterre a fehértől letette, a macska észrevette, de nem mozdult, É. óvatosan leült a lépcső melletti betonoszlop maradványára, hosszan nézték egymást. É-nek nehezére esett az elválás, de be kellett mennie a munkahelyére.
- Visszajövök, este - mondta, napközben többször is eszébe jutott a fehér macska, igyekezett haza, nem tudott azonnal bebújni a lépcső alá. Nyári estéken szomszédasszonyok elnyújtott lábakkal kitelepültek a fokokra beszélgetni. É. rettentően mérges volt, hogy kutyát is hoztak, de szerencsére pórázon voltak.
É. sötétedéskor indult le, megint a reggeli rövid pizsamanadrág volt rajta, a szíve a torkában dobogott, mi lesz, ha nem találja.
A fehér macska ugyanúgy feküdt a lépcső alatt, mint reggel,É. megtöltötte a tálkát, és leült, hogy nézzék egymást, eszébe jutott, hogy talán tisztább lenne, ha lenne egy kartondoboza, a tárolóból kihozottnak, a tetejét benyomta, a fehér macska figyelte mit csinál, de nem ment oda. É. sokáig ült mozdulatlan, a fehér macska elaludt, megint nagyon nehezére esett felállni, arra gondolt, hogy majd éjszaka kiszökik hozzá. Ahogy indult felfelé a lépcsőn, akkor vette észre, hogy Vilma,  a macskája kint lóg az ablakban, még tele volt a szíve a fehérrel amikor belépett, a tarka macska beugrott az ablakból, keservesen nyávogott, É. meg akarta simogatni, ahogy közeledett a kezével, már majdnem megérintette, mikor a tarka macska hátrahúzta a fülét, elkapta a mellső lábával a csuklóját, a hátsóval a nyitott tenyerét rugdosta, és kézfejébe harapott,

- Minden hiába - nyugtatta .

É. gyógyíthatatlanul szerelmes volt, csak a Holdat várta, hogy kiszökjön a fehér macskához.

sam_3523.JPG

 

A REGGEL
É. hajnalban ébredt, véget ért a kánikula, kinyitotta az ablakot, szeles hűvös idő lett, a kellemetlen utcazajt már megszokta, a forgalom hangja hozzátartozott a reggelekhez, átment a konyhába, hogy lenézzen a belső udvarra, ahogy megnyitotta az ablakot a szél kivágta, a szomszéd lakásban bundáskenyeret sütöttek. A drótfonatos asszony húsdarabokat hajított ki a vadonatúj műanyag ablakon. É szerint neki volt a legszebb ablaka a betontömben, nem takarta az egész ablakot a lágy anyag, az üveg háromnegyedéhez beillesztett pálcáról hullott alá, az egymással szemben röpködő angyalmintás vakítóan fehér függöny, ez is új volt.

É. nem hajolt ki, nem akart korán reggel beszélgetni a drótfonatos asszonnyal, bár ez nem is történhetett meg, mert az asszony se hajolt ki, csak nagy ívben hajigálta a sárga mócsingokat, É. távolabbról nézte mi történik, a fehér macska nem jött elő, a másik kandúr a fekete-fehér rohant a húsért, É. biztosra vette, hogy eltűnt a fehér, a két macska nem egyezett. A hálóingre, régi, madonna kivágású könnyű, elasztikus anyagú utcai ruha volt, a zsibogóba vette, akkoriban még lehetett jó minőségű ruhákat kifogni ott, a lengyeleknél találta ezt a puderrózsaszín-barna rovátkás lenge nyári ruhát, egy óriás is magára vehetett, a végtelenségig képes volt tágulni, neon zöld pólót húzott. A tarka macska a lábánál sündörgött, túl voltak a reggeli bújós hízelgésen, a lilás száraztápos zacskóval, és a kulcscsomójával a kezében óvatosan, nehogy a papucsa csattanjon a lépcsőházban ebben a korai időben, kiment a belső udvarra. Idegen volt a fekete-tarka macskának, a drótfonatos asszony úgy mesélte, hogy két éve karácsony előtt került az ökölnyi cica a lépcső alá, azóta ott élt, az asszony minden nap etette, de fel nem vihette a lakásba, mert már ott is tartott kettőt.

A fekete-tarka vad volt, É. már csak annyit látott, hogy ijedten lelapulva elfut, pedig nagyon kedvesen köszönt neki, ugyanazon a hangon, ahogy párszor már megszólította, amikor fentről nézte az állatot, ahogy ott gubbaszt a drótfonatos asszony raktárának ajtaja előtt.

É. nagyon sajnálta a fekete-tarka menekülését, szólongatta, izgult, hogy megláthatja-e a fehéret. A zajra a fehér cica is megrémülhetett, mert a tegnap kirakott dobozból kúszott kifelé, É. tudta, hogy most nagyon nyugodtan kell viselkednie, lelassította a mozdulatait, a macska a lépcső legaljához húzódott, É. jobbnak találta, ha az állat kisebbnek látja őt, leguggolt és amennyire csak tudott összegömbölyödött, köszönéseket súgott vékony hangon.

A fehér megnyugodott, de nem akart É.-re nézni, aki most beletörődött ebbe a mellőzésbe. Jó ideig kivárt, aztán óvatosan feltöltötte száraztáppal az edényest, visszakucorodott, arra várt, hogy a fehér macska ránézzen, amikor bekövetkezett ez a pillanat, É. nagyon lassan, egymás után többször hunyorított barátsága jeléül, a macska nem hunyorított vissza, de felbátorodott, a levegőbe szimatolt felállt, de nem a tányér felé indult, a húscafatokat kereste, ami É. háta mögött volt. Erősen húzta a a hátsó részét.
- Valami elüthette, rosszul forrtak össze a csontok - gondolta É.
Zavarta, hogy nem látja a háta mögött keresgélő macskát.
E hajolt ki az ablakon, É. azt látta hogy a méregtől eltorzul az arca.
- Azonnal jöjjön felfele, mit ül ott - sziszegve magázta, mint általában.
É. rossz kedvűen állt fel, csattogva felment a lakásba, a tarka macska a folyosón ült szemrehányóan nyivákolt.
- Mit mászkál le, ez a macskája, ezzel foglalkozzon, itt üvöltözik mióta lement - E. pucéran bezárta a konyha ablakot.
É. sértődötten a szobájába vonult, kinyitotta a laptopját, a tarka macska mellé ült, É. a facebook oldalára írt, lelakatolta a szöveget, a macska megnyugodva az oldalához simulva aludt.

 

A BOLT
É. mindenképp kiakart jutni a lakásból, hogy megnézze a fehér macskát, az a rossz érzése támadt, hogy a reggeli lakótelepi mozgás, az üvegajtó súlyos csapódása elriasztotta az állatot. Minden volt otthon a reggelihez, de É. úgy tett mintha valami hiányozna, nem volt cseresznye, amikor ez tudatosult benne pillanatok alatt felöltözött, eszébe jutott hogy a zöldséges melletti boltba is bemegy virsliért, mert lehet hogy a fehér nem szereti a száraz macskatápot. Kiszaladt a lakásból, de vissza kellett fordulnia, észre sem vette, hogy szakad az eső, előtte benézett a lépcső alá, beigazolódott a félelme, nem volt ott a macska.
A boltban először a fehérnek vásárolt, párizsit, hazai baromfi virslit és marhahúsos tápot, az állateledelek az utolsó sorban voltak, nehezen fért a macskatáphoz a forgatható könyvállvány mögé kellett nyúlnia.

A kasszánál hosszú sor állt, egyáltalán minden olyan álmosan, unottan haladt, a kígyó vége itt volt az állvány mellett, É. szokásból megpörgette a puhafedeles szakácskönyveket, romantikus női regényeket, a legalsó fakkban 4 egyforma keménykötésű, tojássárga, lent barna csíkos könyv volt egymás mellett, É. ismerte ezt a bortót, tavaly nyáron olvasta a Sorstalanságot, most meglepődött, hogy itt találkozott Kertész Imrével, az első kötetet a tartalomjegyzéknél lapozta fel, elsőnek egy város neve ötlött szemébe Weimar, nem vehette meg a könyvet, így is sokba került, amit a macskának a kosárba halmozott.

Mielőtt felment még egyszer benézett a lépcső alá, a fehér sehol sem volt, úgy találta, hogy a doboz, amit este odarakott nincs jó helyen, de egyenlőre nem látta hova kellene átrakni, bizonytalan volt, talán soha többé nem látja majd a macskát.
Felfelé menet a könyvcímét mondogatta Száműzött nyelv, biztos volt benne, hogy el kell olvasnia.

A DRÓTFONATRÓL
É. még látta a macskát a bicikliről, mikor dolgozni ment, befutott a kocsik közzé, olyan volt, mint akit megkergettek, s most menedéket keres. A könyvtárban É. előszedte a kinti raktárból a régi macskahordozót, jó állapotban volt, csak az ajtaja hiányzott, emlékezett rá, hogy a beépített szekrény alján van az ócska vatelines kabátja, az jó lesz párnának. A macskatartóra vastag, kék alkoholos filccel mindenféle figyelmeztetéseket írt: Ne vidd el, mert nincs ajtaja, A fehér macska otthona, Ne bántsd a cicát!

Ahogy haza érkezett a házukhoz első dolga volt, benézni a lépcső alá, nem volt ott a fehér macska, most látta, hogy a drótfonatos asszony, amit csak lehetett körbekerített a kimaradt fonatokból, a kis tuják a zöldövezetben drótketrecben növekedtek, nehogy kitapossák a lakók, az erkélyét is körbehúzta drótfonattal, a padlózattól a mennyezetig, olyan lett, mintegy óriási kalicka, hogy a macskája, a vörös ivartalanított kandúr még véletlenül se nézzen ki vagy esetleg egy madár berepüljön.A macska néha felkapaszkodott, kíváncsiságból, csimpaszkodott, bizonyos ideig ott lógott, mancsát beleakasztotta négyszög alsó csücskébe, amikor nem bírta saját testét, elengedte a hálót, visszahuppant a fehér-vörös metlakitra.

Tavasztól őszig jól ment az üzlet, bekerítették a kerteket, utcai kerítésnek nem volt alkalmas a drótháló, ahhoz hogy jól húzzák ki, törések, hajlások nélkül, mereven álljon, sűrűn, legalább két méterenként kellett a betonoszlopokat elhelyezni, szakszerűen kellett földelni. Remekül lelehetett választani a birtokot, persze voltak jobb megoldások is, például a hullámpala vagy a kőfal, igazán biztonságosak ezek akkor voltak, ha tetejükbe szögesdrót került, amit szintén bárki megvásárolhatott itt helyben a drótfonatos asszonynál, ha valaki borostyánt vagy vadszőlőt futtatott fel és ügyesen rendezte el az ágakat, akkor elszeparálta telkét a kíváncsiskodó, vagy nem kívánatos szomszédságtól, csak arra kellett ügyelni, hogy ne legyen túlságosan nehéz a futónövényzet, mert akkor a kerítés könnyen berogyhatott, bár ha a magassága elérte a két métert, egy 20 centis süllyedés még elviselhető volt, a burjánzó zöld ellen rendszeres metszéssel lehetett védekezni. A drótfonatos asszonynál különböző magasságú fonatokat lehetett kapni igény szerint, ha szállítmány érkezett a feltekert dróthengerek ott sorakoztak É. ablaka alatt.

É. várakozott, amíg a konyhába pakolászott idegesítette a szomszédasszonyok trécselése a lépcsőnél, már sötétedett mikor szedelőzködtek- É. félóra múlva levitte a következő adag virslit, csalódott volt, hogy még mindig nincs sehol a fehér macska, eltűnt az előzőnap kirakott karton doboz is.

Az ablakból figyelte a belső udvart, a drótfonatos asszony is kihajolt, azt mondta degeszre ették magukat a macskák, három virslit főzött délután. A fehéret el kellett hajtani, mert az egyik fán rigók laknak, a fészket körbekerítette, de még így is veszélyes az állat, fel akart mászni, a dobozt azt ő vette el, jobb lenne, ha néhány napig, csak amíg a rigók megnőnek, nem lenne ott az a doboz.

É. sietve elköszönt a drótfonatos asszonytól, egy óra múlva megint lement, biztos volt benne, hogy nem találja ott a fehér macskát, leült a lépcső mellé a kőre, várt.

É. másnap fodrászhoz ment, nem szerette a tükörképét, mindig keresett valami nézni valót az üzletben, most az aranykeretes egyiptomi fáraót nézte a falon, a fodrász fiú az utazásról, a sivatagról, a hőségről beszélt, É. tekintette az ollókra tévedt, nem látott még ilyen ollókat vagy látott, de nem fogta fel, hogy mitől olyan különlegesek. Nem értette miért van a végükön az a fém hengerecske. A fodrász fiú abbahagyta a vágást, É. mellé könyökölt a pultra, nagy szeretettel beszélt az ollókról, mindet kirakta É. elé, akit egészen felvillanyozott a látvány, mert különösek voltak. É. megkérdezte a fiút, mi az ollók végén, az a kis fémdarab, de a fodrász ezt nem árulta el, azt mondta találja ki, s É. orra előtt csattogtatta furcsa kéztartásban az egyiket. É. mivel nem kapott kielégítő választ, újabb kérdéssel próbálkozott.

-Ezekkel lehet kerítést vágni?707648_big.jpg

 TRISZTÁN ÉS IZOLDA ÉS A VÁGY

Csak egy fejezetet olvastam a héten, szeretnék gyorsabban haladni, de annyi más dolgom van, és Önre figyelni kell, mert olyan észrevétlenül csúszik át egyik történetből a másikba, hogy könnyen elveszthetem a fonalat.

Természetesen meglepett a fejezet címmel, Izolda szerelmi haláldala, ismerem a történetet, de nem láttam még a Wágner operát, Wágnert vidéki színházak nem vállalnak be, a yutubos közvetítések nem tetszenek, képtelenek visszaadni azt amit a helyszín látványa nyújthat, meghallgatom Izolda halálát, de ez sem segít, úgyhogy visszakeresem a szövegkönyvet.

WAGNER: TRISZTÁN ÉS IZOLDA
Lágyan nyílik néma ajka,
Szép szelídség árad rajta,
Ugye látod, úgy, mint én?
Pillantása száll az égbe,
Csillagfénybe fölrepül.
Így van-é?
Csókja ízét most is érzem,
Édes, édes hangját idézem.
Ajka méla sóhaját
Érzem szállni át a légen,
Hallgasd! Lásd!
Mégse láttok hát?
Árnyak bűvös képe látszik,
Égi hangú dallam játszik
Lágyan így zeng,
Elmond mindent,
Áldva, vágyva,
Megbocsátva,
Mintha élne
Mintha kérne,
Mintha értem visszatérne!
Hangok szárnya
Átfog várva,
Lengve lágyan, mint a szellő,
Vagy egy édesillatú felhő.
Puha hangja, érzem, szólít,
Föld honából égbe bódít.
Átfog engem szelíd karja,
Szállva lendít szent hatalma,
Odahív, odahúz,
Hol a mindenen át
Nyitva áll nekünk tárul a menny
örökre
Gyönyörbe
Lelkünk hull
Léten túl!
(Élettelenül hanyatlik Trisztán holttestére)

FORDÍTOTTA
BLUM TAMÁS és HORVÁTH ÁDÁM

Gyönyörűen haldoklik Izolda, meglepett a szöveg költőisége, és a zene keménysége. Félek Wagnertől, fenséges és olyan hatalmas, ember feletti, monumentális, állandó vihar és égzengés, sötét és megrázó, aprónak és tökéletlennek érzem magam ebben a világban, kedvem lenne egy lyukba bebújni.

Véletlen volt az is, hogy  délután a konyhába matattam, a fehér macskát vártam, gyakran kinéztem az ablakon, egy rádióműsor ment Nietzsche-ről, előjött Wágner zenéje is, az ember feletti ember problémája, a filozófus írásiból kimazsolázott részek beépítése a náci ideológiában. Nietzsche felelőssége, hatása, a műsor után olvastam pár sort tőle, szerinte Wagner zenéje nem német, hanem az európai zenei, nem így érzem, nagyon más a déli, a német, vagy a magyar zene mindegyik európai, de nem az európai zene. Kedvem lett az egész szövegkönyvet elolvasni, szép, még így zene nélkül is. A szövegből ítélve, persze a zenét is ismerni illene, de most ezt hagyom,   az Izolda a vágy zeneműve nekem a szövegkönyv szerint, előbb bosszúvágyé, aztán szerelmi vágyé, végül a halálvágyé. Persze lehet-e vágyni a halálra, és itt most nem a halálközeli élményekről van szó, ami arról szól, hogy a halál nem félelmetes, sőt fehér és tiszta és megnyugtató, Izolda semmit sem tudhat ezekről az élményekről, neki a halál az amit az élet nem adhat meg, egyesülés Trisztánnal, van ebben valami transzcendens, de mégsem keresztényi, mint Nietzsche vallás ellenességében és az elvont, nem valóságos világok iránti rajongásában.

A Nádas történetben 1945-ben Németországban vagyunk egy kisvárosban, közelében koncentrációs tábor van, de ezt a szót nem írja le az író, a front átvonulóban, aki olvasott már erről az időszakról visszaemlékezéseket, azt tudja, hogy a munkatáborok foglyait továbbhajtották, teljesen értelmetlenül, a táborokat igyekeztek megsemmisíteni, akik nem tudtak tovább menni, azokat kivégezték. A táborokban, itt a városban is szólt a lelkesítő zene, és Izolda utolsó áriája a boldogító öngyilkosságról. Megint párhuzamosan szerkesztett a szöveg, február van, két ember őrködik a harangtoronyban, a KZ-lágert felgyújtották a beteg foglyokkal, három magyar munkatáboros a környéken járkál, egy fiú álmában bosszút áll, a tábor felszabadul, ez a fiú emlékeztet Kertész Imre Sorstalanságának elbeszélőjére, mintha ő lenne ebben a történetben, az elgyötört, eszméletlen fiú, aki nincs tizenöt éves, van egy ikertestvére, mintha már átlépne abban az idilli világba, ahova Izolda is készül, Trisztán után.

Ismerős névvel találkozom, Döhring, az első  fejezetben (Apagyilkosság) megismert fiatalember nagyapja lehet, esetleg nagybátyja, most még nem tudom, hogy pontosan mit csinált, de köze van a koncentrációs táborhoz. Menekül, nem akar bajt hozni a családjára, az almáskert melletti házban egyedül  tölti az éjszakát, részletes leírás jön a férfi szexuális vágyáról és az önkielégítéséről, reggel a három magyar felismer idősebb Döhringet, aki nyitott  fehér jégeralsóban végzi, a gyilkosság leírása brutális. A három magyar  kifosztja a házat, kielégül, vagy nem, ezt még nem tudom,  a bosszúvágyuk. Most állást kellene foglalnom, jogos volt-e Döhring meggyilkolása, vagy a fiú álma a bosszúról a városlakók ellen, de nem tudok.

E.,  a férjem rákos, előzőnap receptet írt fel az orvos, hogy könnyebb legyen neki, rosszul került rá a mennyiség 4 darabot írt a receptre, de csak 26-os csomagba lehet kiváltani. Másfél óra alatt jutottunk be az sebészeti ambulanciára, féltem, hogy rosszul lesz, a gyógyszerésznő, azt mondta nem tudja kiadni a receptet. Mérges lettem, szó nélkül kikaptam a kezéből a papírt, és indulatosan a táskámba gyűrtem.

- Ezzel nem segít - mondta egykedvűen a szőke, telt nő.

- Maga se, henteskoca - gondoltam,  vad gyűlölet volt bennem.

 

 É. reggel és sötétedés után megtöltötte a fémtálkát felkarikázott baromfivirslivel, két napig nem látta az állatot, meglepődött, hogy az Állatmentők is észrevették a macskát és SOS felirattal felrakták a fotóját a facebook oldalukra. Szombat reggel találkoztak, É. a legszelídebb hangon fordult a macskához.

- Várj meg - visszaszaladt a lakásba a virsliért, letépte a fóliát, nagyobb kockákra vágta, a szag, amitől viszolygott a kezén maradt.

A macska nem tűnt el, de messzebb ment a lépcsőtől, É. letette a szokott helyre az edényt, leguggolt, hogy ne látszódjon olyan nagynak,  a fehérnek meg kellett közelíteni É.-t, hogy elérje a tálat.  É, türelmesen várt, a macska nem mozdult, negyedóra múlva feladta a küzdelmet.

- Rossz tapasztalatai lehetnek az emberekről  gondolta és elment bevásárolni.

Délután is találkoztak, É. rádiót hallgatott, Nitzsche ember feletti emberéről beszéltek,  amikor észre vette,  a szokásos adagot vitte le, a macska a tálkához ment, mindent megevett. É. megnyugodott, hogy legalább nem éhezik. A fehér  nem maradt a lépcső alatt É. háta mögött elment. Már eltávolodott, amikor É. utána indult, a macska a szalagházzal körbefogott belső udvaron maradt, amikor észrevette É.-t,  az visszafordult, nem akarta megijeszteni azzal, hogy követi.

Éjszaka a  fürdőszobából kilépő É. macskavisítást hallott, az ablakhoz szaladt, a fekete-fehér kikergette a lépcső alól a nyávogó fehéret, az egyik átjárón keresztül  kihajtotta a menekülőt a lakótelepről. É. egyformán etette a két macskát, nem tett különbséget köztük.

cica.jpg

MINDENT A MAGA SÖTÉTJÉBEN

és mindent a maga idejében, tudtam, hogy meg kell jelennie Ágostnak, mert az Úri Házban már esett szó róla, hogy a három zsúrfiú közül ő az egyik a Lukács fürdőben,  a férfi részlegben törölköznek, viszonylag később derül ki, hogy az egyik Ágost az egészet beborítja a gőz, van valami mély és titokzatos ennek a három férfinek a viszonyában, amit a fiatal, Gellértből idejött kabinos fiú is próbál értelmezni, de talán rosszul szűri le a részletesen elém tárt mozdulatokból levonható következtetést.

10983425_1679701852256774_8886726136452944824_n.jpg

Krumme Strassén - Charlottenburgban

Nekem kedvenc témám a strand, ami olyan bonyolult, és szövevényes világ, pedig ott van a legkevesebb ruha rajtunk, ott látszik nyilvánosan legtöbb a testünkből, hogy nem tudom megfejteni. Vannak strandok amiket ismertem, de már nem megyek többé oda, vannak amelyeket csak képről ismerek, és van egy ahhoz  visszajárok, azt gondolná az ember ezt az utóbbit ismerem a legjobban, de nem így van, ebbe tudok az emlékeimmel leginkább belebonyolódni.

Szeretem a felújított uszodákat, a Lukács is ilyen, a két ragyogó medencéjével, ahogy észrevétlenül meghúzódik a körbeölelő házfalakkal a belvárosban,   a tetején nyitott napozóval, bent a gőzfürdővel, masszázs szobákkal, mégis a legérdekesebb az a stég, ami elválasztja a női részt a férfitól. Nemrég egy berlini uszoda képeit csodáltam, a festményeket a falon, Krumme Strassén Charlottenburgban van, talán olyan öreg, mint a Lukács, télen Erwin Olaf egy medencéje ejtett rabul, a trambulinon ülő férfi magánya, lehet-e rokona a tépelődő Ágostnak? Levelet hoz a bohóc, nem tudom mi lehet benne.

10891531_1679695372257422_7098507535220785669_n.jpg

 Most ilyen a Lukács, 1961-ben járunk rosszabbul nézhetett ki akkoriban. Szeretem nézegeti a pesti strandfotókat még a háború előtti évekből, milyen gyakran jártak Karinthyék a strandra, milyen szép Bőhm Aranka, igazi fekete párduc, Ottlik igazi strandember, látásból ismerem ezt a fazont nyitástól zárásig, kora nyártól őszig minden nap kijön, szeretem a képeket a Gellértről, a Széchényiről, bár sose jártam ott, és nem is fogok, de a képek, és a leírások mondjuk úgy talán kárpótolnak.

4-b.jpg

 A szöveget többször kell olvasni, alá lehet merülni, mint egy medencébe, hogy megértsem ki ez a három férfi, ezekkel a furcsa, idegen nevekkel, honnan jöttek, miért fonódott össze a sorsuk, egyáltalán mióta ismerik egymást, milyen nyelven beszélnek, mi a munkájuk. Az idősebb, a főnök, a kereol, alacsony, törékeny   Rott André, Hans (Hans von Wolkenstein /Kovách János ), a Szovjetunióban is élt, orosz és németül is beszél, fehér haja van, Lippay-Lehr Ágost szintén  tolmács, franciából fordít,  svájci internátusban nevelkedett, mintha depresszió kínozná, játszanak, viselkedésük félre érthető, vagy inkább elrejti a valóságot, politikai szövegeket fordítanak, megbízatásuk titkos, vagy homályos, valami kellemetlenség készülődik.Rózsika (horgoló jegyszedő nő) és az új kabinos fiú Janika viszonya bonyolult, a nő kellemetlen, Janika utálja.

Váratlan fordulat Janika összeesik, nem tudtam a fejezetet egybe olvasni. Az okot egy cukrászdában sikerült kideríteni. Megkaptam a 30 éves könyvtárosi munkámért járó jubileumi jutalmam, ajándéknak szántam ezt a negyedórát az árnyas napernyők alatt, az étlapon nem találtam a fagylaltkelyheket,  a felszolgáló lány eltűnt, cukkoltam magam, nem lehet, hogy ennyit kell várni, fel kellene innen állni, maradtam, hogy lecsillapodjak előhúztam a könyvet, még volt három lap. A tünetekből rájöttem, hogy epilepsziás roham, a stressz váltotta ki, közben az én mérgem se csillapodik.

Hans rendezkedik, mi lenne velünk Hansok nélkül? Orvost kell hívni, ez egyértelmű, a kabin falán Ágo megtalálja a lekopott számokat. És most sorsdöntő mondat jön, szeretnék a cukrászda közepére pattanni, hogy beordítsam ezt a teret, ezzel a mondattal: " A pokolba kívánta az egész országot a komolytalanul feltűzött céduláival." A felszolgáló lány húsz perc után előkeveredik, nem szól, nem szólok.

É. az elején összevissza etette a macskákat, a fehérrel akart találkozni, de öt naponta, ha összefutottak, közben megismerkedett a falkával. Legrégebben a fekete-tarka, buksi fejű tartózkodott a környéken, hatalmas volt, de  bizalmatlan, felügyelte a lépcsőkörnyékét, a saját területének tekintette a feljárót. Esténként két iromba macska is megjelent, É. őket nem tudta megkülönböztetni, csúnyák és illedelmesek voltak, ültek a házsarkánál, nagyobb neszre elszeleltek, majd visszaültek,  tiszteletben tartották,  másikat ha  evett, nem háborgatták, a buksi fejű, jólakottan  megtűrte őket. A fehér cica alárendelt volt a kolóniában, ő lehetett az utolsó betelepülő, ha ezek közül valamelyik közeledett, lelapult, hosszan előre nyújtotta a nyakát, hogy orrával megérintse a másik macskát, a szürkékkel ez sikerült is, azok csak a puszi után támadtak, általában kiűzték a belső udvarról, a buksi fejűt nem közelíthette meg,  azért a nyaknyújtogatós számot neki is bevetette, lassan lopakodott, közben hunyorgott, ez nem hatotta meg a főnököt, egyértelműen közölte, nincs barátság, vészjóslóan morgott.

É. minden este három adag ételt rakott ki, a vajas dobozba  alulra száraz táp került, arra a legolcsóbb macska  konzerv, majd egy bőréből kibújtatott virslit apróra szeletelve, az egészet leöntötte halas pástétommal, hogy elég szagos legyen, 5 percre a pulton hagyta, hogy a fagyos virsli, és a konzerv összemelegedjen a többi hozzávalóval, minden elfogyott, éjszaka összeszedte az edényeket,  mérgelődött, mert mindig talált ürüléket, el nem tudta képzelni, merthogy a macska tiszta állat, hogy melyik olyan disznó, hogy odapiszkít, ilyenkor felment a barna műanyag lapátért, a szíve szakadt meg a seprűért, amit fent beáztatott.

- Szereznem kell egy használt seprűt - mondta este fél tizenegykor a fürdőszobai tükörnek.

Az ennivalót É. a lépcső alá tette, ez nem volt jó megoldás, az ablakból nem látta a macskát, éjszaka, ha felébredt azonnal a konyhaablakhoz ment, az utcai lámpák homályos fényében is jól kivehető volt a hófehér macska, ha tisztáson feküdt, vagy vadászott, de ez csak egyszer fordult elő, É. még  megnézte merre fordul a göncölszekér rúdja, nem tartott a szobájában órát, hajnalban még napkelte előtt, abban az irányba állt, ahonnan a macskát várta, néha úgy érezte  itt van a közelében, csak nem látják egymást, a lépcső alatt kucorog, ilyenkor erős vágyat érzett, hogy leszaladjon és megnézze nincs e ott a maga  biztonságos sötétjében.

 A VALÓDI LEISTIKOW

11692744_1763491073877851_2774999015241921444_n.jpgVisszatérünk a berlini fal leomlásának évében Döhringhez, Berlin környékén biciklizik, a város körül valóban szép kiránduló helyek, tavak, fenyvesek vannak, nem jártam még ezeken a helyeken, de többször néztem képeket az 1900-as évek elejéről, amikor Felice Bauer és Franz Kafka talán errefelé sétált.

Tehát Döhring biciklizik megpillantja a tavat, elesik,  felismeri azt a Leistikow képet, amelyik nagynénje lakásábanlóg a falon, talán itt festette Leistikow, ami nem lehetetlen, mert az 1900-as években Berlinben élt, önmagát is megfestette munka közben, ez érdekes lehet, figyelni a tájat és elhelyezni benne önmagát, ahogy ül az összecsukhatós székén, jól öltözött, legalább is Klimtnél jobban, aki egy szőrcsuhában alkotott, ő a ZÖLD RUHÁS  FESTŐ, háttérben a folyó, s azt látom, amit Leistikow nagyon tud,  a vízben visszatükrözni a tájat. Orosznak gondoltam a neve alapján, s ha nem nézek bele az életrajzába, erről a sapkáról továbbra is az a meggyőződésem, hogy orosz festő, de ez tévedés  német, nem tudom megítélni, hogy hazájában mennyire ismert, annyira mint nálunk Szinnyei. Á, egy Leistikow - mondja egy berlini ,  s máris beugrik neki egy kép, mint nekem a Lila ruhás nő.

A Berlini secession egyik alapítója, lázadás az akadémikus festészettel szemben,  az előfutár, aki után annyi új irányzat jön, elmélkedő, szenvedélyes, szenvedő  festők, akik máshogy tükröztetik a világot, mint elődeik. 

Leistikow, ha Nádas Péter most nem ír róla, nem juthatott volna el hozzám, vagyis én nem jutok el hozzá, mekkora élmény volt az írónak ez a kép, milyen volt a döbbenetes felismerés, amikor megtalálta Berlin környéki tájat, vagy nem így volt, nem találta meg, de elképzelte. Lehet, hogy a berlini fal leomlásának évében  zöld pólóban ült a tó parton, figyelt, eszébe jut az elfelejtett Leistikow, elővett egy jegyzetfüzetet és írt, milyen az igazi Leistikow, talán erről, hogy ne felejtse el.

"... hiszen képeket nézegetett. Képek kísérték, helyesebben ő kísért és őrizgetett magában képeket."

11403122_1763491037211188_1295373468738698164_n.jpg

Mennyire erősen képes beivódni egy kép az emlékezetbe? Ha gyerekkorban nézett képről van szó, olyanról, amit nap, mint nap láttam, nagyon erősen, az első ilyen élményem az óvoda volt, ami anyám munkahelye, ott néztem, amíg este a felnőttekre vártam,  az öltözőben készülődtek,  a kék köpenyt utcai ruhára cserélték, azt a félhomályban fénylő csendéletet, okkermázas vázában világos és sötét lila orgonákkal, a kép majd mindig előkeveredik orgonavirágzáskor, de a Leistikow kép az más, mert oda be lehet lépni, ilyen élményem is volt, hogy benne éreztem magam a képben, de az nem tájkép volt, nem a táj vonzott, sokkal inkább a színek, Csontváry Mária kútjánál volt olyan érzésem, hogy ott vagyok, mert ott szeretnék lenni, abban a kékben és abban a narancsban, abban az égő sárgában.

A kép amit látok, amit Döhring megfigyel részletes, most választanom kellene egy Leistikow képet, de több is szóba jöhet, nem egyszer festette meg a tópartot, a tájat, emberek nélkül, de az írónak be lehet népesíteni emberekkel majd 100 év telt el, most ruhátlan emberek fürdenek ott, ez ismeretlen világ Döhringnek, ezért is érdekes megfigyelni, meglesni a kapcsolatokat amelyek összekötik őket, Az előző fejezetben a Lukcsban is ez történt, és most itt is, a kabinos fiú sem értette a helyzetet, Döhring is szeretne visszamenni, hogy bizonyosságot szerezzen, de már nem juthat vissza, ezzel a képpel, amely majd kopni fog az emlékezetében, kell beérnie.

19082_1763491173877841_1567966277375034796_n.jpg 11228520_1763491277211164_3386300796102124636_n.jpg

 

É. ahogy lebukott a nap a laptoppal kivonult a konyhába, kinyitotta az ablakot, gyakran kinézett a belső udvarra, a sötétben is tudta mit kell látnia, 25 éve lakott ebben a lakásban, az ablakkal szemben két éve elhelyezett padot összefirkálták,  az aranyeső bokrok alján  macskák húzódtak meg,a  vadon nőtt akácok és ecetfák túl nőttek az ablakán, az  öreg, megcsonkított  hársak  abból az időből maradtak, amikor a kanyargós utca cívis házaiban tímárok és vargák éltek.,É. férje gyakran mesélt nagyapja házáról, ami a mostani felüljáró lábánál volt, magasról nézett az  utcára akét szoba ablaka,  műhelyébe a fémfeldolgozó vállalat üzemelt, a hatvanas évekbe telepítették be őket, a négyzet alakú udvaron álló  valamikori szárítóba, itt dolgozott É. apja is, a nagyszót halló öreg,  délceg őszhajú tímárt és a feleségét a csókaasszonyt, akinek olyan sok haja volt vénségére  is, hogy a  vastag fonat, mint egy koszorú körbeért  a fején,  látásból ismerte..

 

girl-with-cat-ii-1912.jpg

A fehér macska a szokott időben megérkezett, É. előre elkészítette az ennivalóját, mert ha késlekedett a macska odébb sétált, és É. nem tudta, hogy merre induljon a sötétben, a nyitott ablakok alatt nem merte szólongatni.  A lépcsőházban futva ment le, a kijáratnál visszafogta a lélegzetét, szinte lopakodott, a fehér macska a lépcső alól kinyávogott, most hallotta először a hangját, halk, finom hangocska volt. É. leült egy kőre, magához közel rakta le a mikrózástól meghullámosodott műanyag tálat, a macska bátor volt,  elfogadta É. közelségét, amikor az étel letapadt felnézett, és megengedte, hogy É. felkaparja az ennivalót. É. tudta, hogy ez még korai, de a macska fejéhez nyúlt, hogy megérintse, elkapta a fejét, de nem futott el, többször nem próbálkozott. É. csodálkozott a macska étvágyán, a drótfonatos nő, azt mondta négyszer megetette, É. is kétszer adott neki. Reggel az állat mindig  tartózkodóbb volt és hunyorgott, erősen húzta a hátulját, estére szelídebb lett, és a lába is helyre jött, a tartása is magabiztosabb volt. É. az etetés után még az ablakból nézte a macskát, a drótfonatos asszony gondoskodott a vízről, két nagy edénybe rakott ki, naponta cserélte. A fehér ivott, egy másik macska is érkezett, mióta etette a macskákat minden nap többen lettek, attól félt, hogy a buci fejű jött meg és most megint elhajtja a fehéret, amennyire ki tudta venni, megszagolták egymást és leheveredtek a kiégett fűbe.

kater.jpg

É.-nek napok óta Franz Marz képei jártak a fejében, a kedvenc festője volt, de csak most tudta meg, hogy azok a képeket, amelyeket annyira szeretett a kék lovakat, hófehér macskákat egy München melletti kis faluban MURNAU-ban festette. É.  látott képeket a vidéki  házról,   tetszettek neki az angyal kék ablakok, az előkert tele virágzó napraforgókkal, arra gondolt, hogy Marz fehér macskája milyen jól érezhette magát ebben a kertben és ebben a házban, a  fotelben a  piros csillagos pléden,  szabad volt, és  biztonságban, a házhoz tartozott.

 

11156162_1763347623892196_6070736882230317995_n_1.jpg

É. reggel a Kék lovakról olvasott, még nem volt képes átérezni, mi történhetett a  kék ablakos házban, a festők közül Kandinszkij érdekelte, mert ő került a legtávolabb tőle, érteni akarta azt az utat, amit bejárt, attól a képtől amit sehol sem talált interneten, mintha ez a Kandinszkij nem is létezne, nagyon pontos festmény  volt egy fekete kalapos asszonyról,  ahol talán a müncheni táj a háttér, a  bizalmatlan arcú nő lecsukja a szemét,  magához szorít egy hófehér macskát, furcsa, sötét árnyak vetülnek a nő arcára és macskára,  É. tudta, hogy a nő jól fogja, ez nem kellemetlen az állatnak, az asszonyt Maria Krusovának hívják, a világhálón eddig nem szerepelt a neve.1_6.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://patmosz.blog.hu/api/trackback/id/tr587523878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu