Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

OLVASÓNAPLÓ

SZIBILA

ORVAVECZ IMRE: 1972. szeptember - KÖNYVHÉT ÉS AZ ÁLMOK

2015. június 03. - Edit Csehely

1_1.jpgVégig böngésztem a Debreceni KÖNYVHÉT programját, a díszvendég Oravecz Imre, van arca, csak nem ez a mostani, amit később nézek meg,  a Szép versekből beugrik  egy fénykép:  fekete hajú fiatalember, fehér sapkában, olyanban amiben utazni megy az ember, a fotó egy szafarit juttat az eszembe, nyilván olyan messzire nem megy, ha magyar költő, de  az elmenetel benne van abban a képben.

Nem kell végignéznem a könyvespolcom, mert tudom, hogy van egy verskötete az 1972. szeptember, antikváriumba vettem a 80-as évek végén, akkoriban bújtam az irodalmi lapokat, nyilván találkoztam a nevével, hogy miért ez a kötet van meg, valószínű, erre nem emlékszem, de úgy sejtem, hogy nagyobb figyelmet kapott, azt nem állítom, hogy kiverte a biztosítékot, de az biztos, hogy többször utaltak rá, azért vettem meg.

Varrat szedésre megyek az Augusztába, a 10-es busz végig hurcol a városon, legalább félóra, viszont az első megállónál szállok fel, lesz ülőhelyem, a városi buszozásra szerintem a legalkalmasabb a vers, nem értem, miért nem olvas mindenki verset a buszon, belátható hogy milyen hosszú, de inkább rövid legyen, ha valami nagyon klassz, vagy nagyon zöld, esetleg lila,  akkor lehet kibámulni az  ablakon és skandálni a verssort, hátha megvilágosodik az ember, vagy nem, de akkor még mindig fent áll az a lehetőség, hogy olyan városrészhez értünk, amit érdemes megint szemügyre venni, becsukni a könyvet, hátha akkor súgja meg a megoldást egy angyal.

Ez elég indok, hogy lekapjam a könyvet a  polcról, Oravecz velem jön varrat szedésre, remélem nem fog fájni. Jó helyet fogok ki a kerék mögött,  nem tudnak sem elém, se mellém állni. Kis fészkelődés, borító nézegetés. Szokatlan, fekete és a szürke dőlt  vonalak párhuzamosainak ritmusa , talán fotó, az egyhangú vonal rendet  furcsán áttörik a színes figurák, valamiért a sárga bántja a szemem, szúrja, hatalmas árnyékok vetülnek erre a rendezettségre.

 

Itthon utána nézek a tervezőnek, Maurer Dóra, Kossuth díjas grafikus, festő. A tumblr_nn42r6nxoi1qaxihzo1_500.jpgmagyar új avantgárd jeles képviselője. A Széchényi Akadémia tagja. Némileg neki keseredek, hogy ennyire nem ismerem a kortárs képzőművészetet, próbálok tájékozódni, de hiányoznak az értelmezéshez a kortársművészetről az alapismereteim, de azt azért értékelem, hogy kortársköltő kötetének borítóját kortársképzőművész tervezi, legalább így kilépett az alkotó a műteremből, vajon hány találkozón került szóba Maurer Dóra munkássága. Költői kérdés volt ez természetesen.

Nézegetem a mostani képeit, megmaradt a geometrikus formáknál, de a színei erőteljesebbek, merészebbek. A borítón a 80-as évek, a vasbeton lakótelepek színét látom.  Erre a sárgára és kékre nem emlékszem, de volt egy nyár, amikor rózsaszínben pompáztak a nem vagány  nők,  azt hiszem ez volt azaz év, rózsaszínben jártam, furcsa lehettem a 24 emeletes toronyház előterében talpig rózsaszínben.

Milyen színeket használ ma Maurer Dóra? Egészen mást, most sötétkékben vagyok,  pólómon a színes virágos betétben, egy szál  halványrózsaszín rózsa.

 

 

maurer_2.jpg

maurer_dora0006b.jpg

h12c.jpg

33580_1.jpg

 

  A kiadás éve 1988, így meglepő a cím, 1972., 16 év különbség, a fülszöveg  szerelemek történetét ígéri, és a Szabó Lőrinctől vett idézet is erre utal,  A huszonnyolcadik évből, "valami tegnap, mely mintha ma lenne..."  16 év tényleg hosszú idő ...

A buszon egymásután felfalok négy történet, a Bethlen utcánál zárom be a könyvet, nem tudom még egy szerelem története, vagy több. Szokásos hibámba esek a költőt azonosítom az írással, feltételezem, hogy ez a szerelem vele megesett, s mos kiönti a lelkét. Nem különösebben érdekel, mint olvasót a forma meghatározása, hogy ez most vers vagy próza, lírai szöveg, költői.

Itthon találomra lekapok két Szép versek kötetet, a 83-ban már közöl részleteket a kötetből, szerepel itt két másik Oravecz vers is, ezeknek van egy fajta  fanyar humora.

Jézus Rilke-kötettel a kezében és Illyés Gyula Szajlán. Úgy látszik Rilke megkerülhetetlen, majd mindenki körbejárja, Szajla a szülőhely, beütöm a keresőbe, most  550 ember lakja, dimbes-dombos táj, nem festői, de nyugodt, szelíd, valakiné a polgármester, kafa a házasságkötőterem, újnak látszik, talán fejlődik Szajla. Elalvás előtt olvasom a verset...

Nem szegi kedvem a pusztulás képe, kedves költő 1983-ból,  sőt befészkeli magát a tudat alá, mert kimondom: dikó, csűr,istálló, eketaliga, kicsorbult gereben, törött nyelű szénahúzó, bürök, nova,  nagyanyám ütött-kopott mákdarálójával álmodok, Illyés Gyula viszont semmilyen formában sem jelenik meg, sajnálom, a könyvlapon marad és úgy tesz, ahogy a költőtárs javasolja, gyönyörködik a kilátásban.

Most megakarom írni ezt a bejegyzést, és neki esek a kötetnek, közben eldől, hogy amit olvasok az vers, merthogy a Szép versek közölte, s én hiszek a szerkesztőknek, Ronda dolog így olvasni verset, csak azért mert meg akarom tudni mi ez, verset olvasni lassan, ráérősen kell, "araszolva" a papíron, majdnem úgy ahogy a költő kínlódott vele, majdnem úgy mint amilyen egy szerelem, majd ha idősebb lesz az ember több szerelem története, nemcsak az övé, másoké is, azok a szerelmek, amit sose élt meg, az első találkozások, érintések, várakozások, együttélések, viták, elválások, újrakezdések, pillanatok, végtelen, befejezhetetlen felsorolások, szerelmeskedések,  utazások, tájak, városok, amelyekhez emberek tartoznak, magány, betegség, megaláztatás, alá- és fölérendeltség, féltékenység, csalás, az évszakok változása, egy kisfiú, levelek, telefonok...

Időt kell hagyni rá, most végig futottam rajta, kár volt, majd szép lassan újraolvasom, beveszem, mint a vérnyomás csökkentőm elalvás előtt, vagy reggel, szigorúan csak egy szemet, hogy bizonyos részeket kibomoljanak, mint egy megfejtett álom.

 Megvolt a Könyvhét meghívója, olyan meleg volt, mint tavaly mikor Esterházy nyitotta meg, ugyanabban az oldalban álltam, a Fórum árnyékot vetett ránk, a szél feltámadt és a tegnap esti Mester és Margaritából a Jézus szerepét játszó színész felment a színpadra, hogy elmondja Idős János egy álmát, amit nem tudott megfejteni, mint ahogy Poncius Pilátus sem értette Jézsuát, csak sokkal később sejtette meg miről is beszélgettek.

Idős János valósággal elmenekült Dolyinából. Ám Ondrok gödre fölött sem talált enyhet. Ugyanaz a kép fogadta, az elvadultságnak, a gazdátlanságnak ugyanaz az állapota. Céltalanul, reményvesztetten röpködött ide-oda. Fent, a forrás tájékán, figyelmetlenségből olyan alacsonyan szállt, hogy beleakadt a lába egy fűzfa csúcsába. Mikor kiszabadította, úgy döntött, hogy most már hazamegy és leszáll. Ondrok gödre szája, az Árvai-szög fölé kormányozta magát, és már éppen át akart váltani függőleges testhelyzetre, hogy landoljon, amikor észrevette, hogy nincs meg a portájukon a szénakazal, ahonnan felszállt. Aztán azt is felfedezte, hogy hiányzik a nagy szalmakazal, és oda vannak a melléképületek is, se istálló, se csűr, se disznóól, de még kutyaól sincs. Illetve, az istálló a csűrrel megvan, de úgy átalakult, hogy először nem ismert rá. És füves, gyepes az udvar, egy fia aprójószág se sehol, viszont furcsa, városi öltözetű idegen emberek járkálnak rajta. Valójában csak a ház volt meg, bár az is frissen meszelve, kicsinosítva, rendbe hozva, új cseréppel a tetőjén.

Nézett, nézett lefelé. Még a szemét is megdörzsölte. Nem értette. Mikor elindult, még megvolt minden, most meg nincsen semmi, vagy ami van, az is más, mintha el lenne varázsolva. Lejjebb akart ereszkedni, hogy közelebbről vizsgálja ki a dolgot, hogy a végére járjon ennek az újabb, furcsa változásnak, amikor hirtelen iszonyatos dörrenés hallat szott. Mintha ágyút sütöttek volna el a füle mellett. És portástul, falustul, völgyestül megbillent alatta a föld. Elszürkült az ég, villámok cikáztak rajta, odalent pedig összekeveredett, összegabalyodott minden, mintha egy nagy kasban összerázta volna valaki a házakat, az udvarokat, a szérűket, a kerteket, az utakat, a közöket. Eltűnt az Árvai-szög, Ondrok gödre, a falu, a határ. Kénszag terjengett a levegőben, és füst ereszkedett alá valahonnan. Aztán gyorsan felszállt, szétoszlott, és láthatóvá vált a Sátán. Hatalmas volt, borotvált képű, pantallós, és nadrágtartót viselt. Egyik patájával Cigány-pást felett, a másikkal Koponya-tetőn állt, és olyan nagy volt, hogy a feje a felhőkig ért, és csak akkor lehetett tisztán látni az arcát, mikor lehajolt, és belemarkolt a nagy összevisszaságba. Kiszakított egy jókora adagot abból, ami előzően a falu volt, és kacagva gyúrta, mintha nyers kalácstészta lenne, csak nem ragadt, pedig a kezét sem lisztezte közben.

Egyszer csak megszűnt a villámlás, kitisztult a lég, megnyílt az ég, és nagy fényesség támadt. Egy angyal szállt alá, kisebb, mint a Sátán. És a pokol kulcsa volt a kezében, meg egy lánc. De nem bilincselte meg a Sátánt, mert mire leért, az nem volt sehol. Eliszkolt, kereket oldott. Az angyal elhajította a kulcsot, a láncot. Kinyújtotta a kezét, és elkapta vele őt, idős Jánost a levegőben, mintha egy légy lett volna. És felrepült vele Isten-hegyre, onnan pedig az égbe. Ott várt egy kicsit, megfosztotta a repülni tudásától, és letaszította Dolyinába.

Mikor idős János látta, hogy tehetetlenül zuhan, rémületében felkiáltott. És akkor… akkor felébredt. Mert aludt, és az egészet csak álmodta. Szokott helyén, az ámbitus előtt, az udvari padon. Verejtékben fürdött az arca, lucskos lett a hónalja. De megkönnyebbült, hogy mindez nem valóság. Előráncigálta a zsebéből a kendőjét, és megtörülközött vele. Közben a Bibliára esett a pillantása. Ott hevert mellette a padon. Azt olvasgatta, mielőtt elaludt, azt a sátános, láncos részt a Jelenések Könyvéből. A botja a földön volt. Kieshetett a kezéből. Lehajolt, és felvette. A hajlástól kissé megszédült, de csak másodpercekre. Maga elé állította a botját. Rátette a két kezét, tenyérrel lefelé először az egyiket, aztán a másikat, a tetejükbe meg az állát. Oldalvást sandított, a Bibliára. Aztán az ellenkező oldalra, a patak irányába. Arra, túlnan állt a tetőzetlen szénakazal. És a 138létra is, a kazalnak támasztva, pont úgy, mint álmában. Elgondolkodott, és közben hitetlenkedve csóválta a fejét.

– Nem, ilyen nincs, ilyen nem létezik, még álomban sem – mondta magának hangosan. A repülés tetszett neki, az jó volt, de ami fentről eléje tárult, meg ami a végén történt, az megviselte, valósággal összetörte. Később, mikor megjöttek a fiáék a szénával, próbált nem gondolni rá, igyekezett elfelejteni, de nem nagyon ment. Balsejtelmek gyötörték. Újra meg újra előjött, még napok, hetek múltán is, mikor már hidegre fordult az idő, és nem lehetett többé kiülni.

– Vajon mi ennek az értelme? – motoszkált folyton az agyában. Különösen a parlagon hagyott, elvadult földek foglalkoztatták, nem hagyták nyugodni. Éppúgy nem tudott magának válaszolni, mint álmában Pipis-hegyen, mikor először rohanták meg a kérdések. Csak érezte, hogy ez nem jelenthet jót, ez csak rosszat jelenthet. Beszélni meg nem mert róla senkinek, még Barczai sógornak sem. Félt, hogy kinevetik, amiért ilyen őrültségeket álmodik, utána meg még foglalkozik is vele. És az álmoskönyv sem tudott felvilágosítást adni, pedig azt már többször is átlapozta. Igaz, csak az újat, mert a régi, a jobb már nem volt meg. Azzal, hogy úgysem kell már, annyiszor begyújtott vele Teréz, a menye, hogy a végén elfogyott. (Ondrok gödre)

 

 Mikor a színész lejött az emelvényről, a profilját néztem, s eszembe jutott, amit sem tegnap este, se amíg az Oravecz szöveget olvasta nem tudtam megfejteni, mert sok évvel korábban, s ebben a pillanatban biztos lettem benne ő volt Csokonai, közben a színpadra felért a költő, hogy megnyissa a könyvhetet, a piros-kék hátizsákot letette,  a  mikrofonhoz lépett, nem láttam a testét, érett zöld tuja takarta, a városról beszélt, arról hogy itt volt egyetemista, a könyvtárról, a Nagyerdőről, az első írásokról, Bata Imréről, és 1972. szeptemberéről, mikor az autóbuszon ehhez a részhez érkeztem, reméltem, hogy valami kulcsot kapok a történethez, elolvastam az utolsó sort és szégyenlősen becsuktam a könyvet, féltem, hogy tükröződik majd valami az arcomon, de most ahogy beszélt már nem erre gondoltam, hanem az 1972. szeptember kötet  álmaira

"Tegnap éjjel azt álmodtam, hogy szeretkezel valakivel..." ..."az álom mint egy alattomos kígyó előbujt" ..."egész nap fojtogatta eszméletemet és kényszerített, hogy foglalkozzak vele" .... és a másik álom abból a kötetből, nem az enyém, más valaki gyötrő álmai, amit  végül Margarita közbenjárására megbocsátanak Hellának . "Van egy visszatérő álmom, nagyvárosi buszmegállóban várok, délután van, csúcsforgalom, füst és zaj, összetorlódnak a levegő hullámai... a fiunk bátyja aki nem született meg, akinek az elvetetésébe beleegyeztem."

 Lassan felidézem a tegnap estét a színház után, telihold volt, óriási vérrel telt gömb felé sétálok,  a Kaliforniai fürjjel töltöttem az időt, János rémálmával, a költő a megnyitóbeszédében azt  mondja,  kétszer is disszidálni akart, de visszajött.

"Ezúttal álmodott is. Azt álmodta, hogy Ellis Islandon van. Leszálltak a bárkáról, és a többiekkel együtt bementek a nagy szűrőcsarnokba. Felvették az adataikat. Átestek az orvosi vizsgálaton. Előtte levetették vele a cipőjét, a ruháját, csak a hosszú alsógatyáját hagyták rajta. Hogy Annával és a gyerekekkel mit csináltak, nem tudta, mert a nőket meg a gyerekeket külön teremben vizsgálták. Neki megnézték a kezét, a lábát, a nemi szervét, a haját. Meghallgatták a mellkasát, kinyújtatták vele a nyelvét, mint sorozáskor. Még a szemhéját is kifordították, ami különösen fájdalmas volt. Mindent rendben levőnek találtak nála. Aztán következett a hosszú kacskaringózás, a haladás ketrecből ketrecbe, asztaltól asztalig, a faggatás, a vallatás, a sokféle kérdés. Végigmentek mindenen, megfeleltek mindennek. A végén a kezükbe nyomták a papírjukat, és bebocsájtást nyertek Amerikába.

Már éppen mentek volna a kofferjaikért, amikor utánaszóltak, hogy álljon csak meg, jöjjön vissza. Először nem tudta, hogy neki szólnak, mert hibásan mondták a nevét, és nem állt meg. Csak amikor rendesen mondták a nevét, akkor fordult vissza, és engedelmeskedett a felszólításnak. Szólni akart Annáéknak is, hogy várjanak, de addigra azok eltűntek az ajtó mögött.

Mikor visszatért az asztalkához, ahonnan hívták, azt mondták neki a tolmácson keresztül, hogy nem mehet be Amerikába, adja vissza a papírját, mert testi fogyatékos, hiányzik a bal hüvelykujja, és a bal kezére mutattak. Büntetést is kell fizetnie, mert eltitkolta, szándékosan félrevezette a hatóságot, az orvosi vizsgálatnál úgy tartotta a kezét, hogy ne lássák. István tiltakozólag rázta a fejét, mondván, hogy az lehetetlen, valami tévedés lesz a dologban, és bizonyságképpen felemelte a bal karját, hogy megmutassa a kezét.
14

És akkor elnémult, és meghűlt az ereiben a vér. Azt kellett látnia, hogy igazuk van. Valóban hiányzott azon a kezén egy ujja, és éppen a hüvelykujja, amelyet gyerekkorában egyszer majdnem lecsapott baltával, a hús is lefordult róla, de aztán begyógyult, csak a heg maradt utána srégen, keresztben. Rettenetesen megijedt, nem is annyira magától a szörnyű ténytől, hanem inkább attól, hogy ezt eddig nem vette észre. Lehajtotta a fejét, és megadta magát. Hagyta volna, hogy elvezessék, amikor eszébe jutott a családja.

Mi lesz velük nélküle? Annával, meg a gyerekekvel. Idegenben, Amerikában. Rimánkodni kezdett, hogy szóljanak nekik, hozzák vissza őket, hogy legalább együtt menjenek vissza a hazájukba. De a tisztviselő hajthatatlan maradt, és amikor ő Annáék után akart szaladni, az őrök megragadták és erőszakkal elvezették. Egy nagy terembe zárták, amely zsúfolásig tele volt visszatoloncolásra ítéltekkel, szitkozódó férfiakkal, jajveszékelő nőkkel és síró gyerekekkel. Bénultan állt köztük egy darabig, aztán összeszedte magát valamelyest, az egyik közeli vasrácsos ablakhoz furakodott, és kikémlelt rajta. Vesztére, mert Annát pillantotta meg odakint, amint egy távoli ajtón kilép az épületből, és a kofferokat egy hosszú kötélen maga után vonszolva a komphajó felé igyekszik a gyerekekkel.

Mielőtt összeroskadt volna a fájdalomtól, felébredt. Boldogan nyugtázta, hogy a vonaton van, Amerika földjén, és csak álmodta ezt a szörnyűséget."

István nem jön vissza, Amerikában maradnak, de Ondrok gödrére, otthoni portájukra gondolt.

"Ott ugyan ilyenkor nem ücsörögtek kint, és az illatok sem ilyenek voltak. Jobban mondva, csak egy illat volt, a vadbükkönyé, amely Misku-tetőről jött le, és elnyomott minden más illatot, de pont így töltötte meg a levegőt, és járta át az embert. Erről meg Dregoly jutott eszébe, ahol néha sötétedésig dolgoztak a szőlőjükben. Ott nem nőtt vadbükköny, de a szemközti erdőből napszállta után ugyanígy áradt ki a fák lehelete.

Lehunyta a szemét.

Dregoly, szőlő – motyogta, és képzeletben hirtelen a szőlőjükben termett, az alsó végében, az aljban. Ősz volt, értek a fürtök, dongtak a darazsak, de még nem színesedtek a levelek. Állt a tőkék közt, gyönyörködött a fürtökben, egyet még meg is simogatott, és bántotta, hogy egy szemet már kikezdtek rajta a darazsak. Aztán kinyitotta a szemét, és visszatért a Wheelerbe.

Nem értette, miért nem telepített még szőlőt. Itt, Kaliforniában, ahol olyan kedvezőek az adottságok! Nem sok kéne, de egy lugasnyi mindenképp jó volna. Kikászálódott a hintaszékből, bement a házba, előszedte a nemrég érkezett kertészeti katalógust, és megnézte benne, milyen árban vannak az oltványok.

Utána már nem tért vissza a tornácra. Ment megitatni a lovakat, kiganajazni az istállóban, megint vetni eléjük és a marhák elé is, és helyet készíteni a tarlórépának, amelyet másnap akartak szedni."

Most hagynak aludni Oravecz álmai, álomtalanul, nyugodtan alszok, hogy holnap meghallgassak egy álmot Oravecz Imre mostanában megjelent kötetéből az Ondrok gödréből.

AZ ÍRÁSBAN ELŐFORDULÓ HELYESÍRÁSI ÉS STILISZTIKAI HIBÁKÉRT ELNÉZÉST KÉREK, HA AZ OLVASÓT, HA AKADNA ILYEN BÁNTJA, DE  EZT ITT A MAGAM ÖRÖMÉRE, MAGAMNAK ÍRTAM, ÚGY MINT AHOGY OLVASOK, TELJESEN SZABADON.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://patmosz.blog.hu/api/trackback/id/tr677510082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.